Az előző megjelenésben olvashatjátok a feladatot, amit én a következőképpen oldottam meg:

Lejegyzetelt szavak, gondolatok:

Önámítás, mellébeszélés, szeretet hiánya, kudarcok, félelem, kikerülés, ösztönzés, luxus, gazdagság, meg nem értettség, morcosság, sértődöttség, másra nem figyelés.

Hegyi kaland

Március múlt pár napja. A hegy lábánál lévő sátorban ébredtem. Hideg volt. Hallottam, hogy a szomszédos sátorban valaki meleg kávét főz. Az illata is szép lassan bekúszott a sátramba. Kibújtam a meleget adó hálózsákomból. Meg kellett állapítanom, hogy tényleg hideg van. A bőrömet csak úgy csípte a hideg. Gyorsan belebújtam teljesen kihűlt anorákomba. Pillanatokkal később sokkal kellemesebb érzés volt. Kezdte felvenni az én testem hőmérsékletét. 
Kibújtam a szabadba. A nap pont most bukkant fel a hegylánc csúcsánál. Az ég tiszta volt, felhőnek semmi nyomát nem láttam. A mellettem lévő sátorhoz mentem és megzörgettem a bejáratát.
-Ki az?
-Csak én vagyok, Mike.
-Még nem vagyok felöltözve. Mit akarsz?
-Sarah, én csak egy kávét szeretnék inni. – Választ nem várva felrántottam a cipzárt és becsusszantam.
-Ezt meg hogy képzeled Mike?
-Úgy csinálsz, mint, ha nem láttalak volna még így.
-Az más volt. Akkor együtt voltunk. Te abszolút nem is figyelsz a másikra. Olyan önző vagy, mint amilyen mindig is voltál.
Nem is foglalkoztam a sopánkodásával. Az agyam még mindig nem ébredt fel. Szükségem volt a kávéra. Amint az első pár korty leért a gyomromba éreztem, hogy kezdek átmelegedni és az agyam fogaskerekei is kezdenek megmozdulni. Sarah pedig csak úgy mellékesen végig sopánkodta mind a három perces benntartózkodásomat.
Amint kiléptem újra, láttam, hogy a tábor is megkezdte szokásos ébredezését. Bár mindenki tudta, hogy nem lesz egy egyszerű dolog a mai nap. Elértük azt a magasságot, ahonnan már nincs tovább, már meg kell másznunk ezt a hegyet. Csúcsa a nyolcezer méter felett van. Amikor elindultunk, még harmincan voltunk, de idáig már csak nyolcan jutottunk. Sok gazdag ember jött el, de bukás lett a vége az ő expedíciójuknak. Önámítás volt azt képzelniük, hogy könnyűszerrel meg tudják mászni a hegyet csak azért, mert eddig a gazdagsággal mindent és mindenkit meg tudtak vásárolni maguknak. Ez itt, a természet vas fogának nem hatotta meg a velejét. Sőt, még a szívét sem. Könyörtelenül visszanyomta őket a talajra, pláne ha több luxus dolgot kívántak magukkal vinni, mint amennyire itt szükségük lehetett volna. Azért tényleg voltak érdekes figurák. Az egyik hordárával egy komplett angol vécét hozattatott fel, de szerencsére ők már az első bázison kiestek, mert a teherhordó nem bírta ekkora teherrel a tempót. A gazdag főnöke meg nem volt hajlandó másképp elrendezni a természetes ügyeit.
Nyolc óra is elmúlt, mire elhagytuk a tábort. Még egyszer ellenőriztük a felszereléseket és a menet élén elindult a vezetőnk. Mi pedig hűen követtük.
-Komolyan mondom Mike, nem értelek téged. – Vágódott mellém Sarah.
-Most miért?
-Te komolyan gondolod, hogy csak úgy bejössz valakinek a sátrába, amikor az éppen meztelen?
-Nem kell ezen annyira kiakadnod. Ne ámítsd már magad, hogy csak miattad mentem be. Kávéra volt szükségem, így bementem és töltöttem magamnak, majd kijöttem. Oda se néztem, hogy mit csinálsz.
-Hát éppen ez az. Te senki másra nem figyelsz, csak saját magadra. Ha már az történt köztünk ami, akkor már lehetne irányomban ennyi tiszteleted.
- Épp azért tettem, mert megtehettem.
Sarah ezt meghallva igen gyors léptekkel száguldott feljebb. Egyszerűen faképnél hagyott. Azt hiszem, hogy az a szín, amit az arcán láttam, az nem a hidegnek volt köszönhető, hanem a sértődöttségnek. Ilyenkor még jobban felkorbácsolta a vágyaimat.
A harmadik pihenő után vezetőnk ösztönző szavakkal fordult felénk. Már mindenki nehezebben kapott levegőt, akár palackkal volt, akár nem. Tudtuk már, hogy nincs sok vissza és elérjük a csúcsot. Míg a vezetőnk beszélt és Sarah-t figyeltem. A pillantásunk egy pillanatra összetalálkozott. Mindent ki tudtam belőle olvasni.  Láttam benne a félelmet a kudarcoktól. Láttam, hogy arra gondol, hogy neki ez a másfél kilométer már nem fog sikerülni. Láttam, hogy fel akarja adni. De úgy kapta el a pillantását rólam, hogy egyből megváltoztattam a véleményemet. Kellett ez a nézés arra, hogy a belső monológját, a belső meg nem értettségét kiűzzem belőle.
A hegy csúcsát könnyebb volt elérnünk, mint ahogy azt gondoltuk volna. Már nem volt olyan nehéz a feljutás. Olyan volt, mint, ha a gravitáció ezekben a magasságokban kisebb erővel hatna ránk.
A csúcson olyan kép tárult a szemünk elé, mint amit még eddig soha nem láthattunk. Olyan volt, mintha az Olympos tetején ülnénk, mint a régi istenek és a világ a mi lábaink előtt heverne. Itt fenn nem számított a gazdagság, vagy épp a szegénység. A természet mindent legyőzött, akit nem tartott érdemesnek arra, hogy ebben a csodában részesítse.  A szeretetnek itt már nem is volt hiánya, mondanyiunkat átjárt. Én egy könnyed mozdulattal Sarah derekára tettem a kezemet és könnyem magamhoz húztam. Gyengéden megcsókoltam és most ő sem ellenkezett.  Tudtam, hogy innentől fogva nem kell tartanom attól, hogy kikerülne újra.
A hegy nyugati oldalán indultunk vissza a táborba. De itt fenn, a hegy tetején, mindenki más emberré vált. Lehet, hogy az istenek akarták így, és csak az arra érdemeseket vezették fel ide. Soha nem fogom ezt megtudni, de azt tudom, hogy a természetnek nagyobb ereje van, mint amit az ember épp ésszel képes lehet felfogni.

Írta: Tibay Győző